Kultúra, oktatás, nemzetközi partnerkapcsolatok, pályázatok számos témában.

Keresse szervezetünket bizalommal!

Rólunk

Szervezetünk 2015-ben alakult. Tagjai több éves tapasztalattal rendelkeznek pályázatírás területén, több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezünk kimondottan a mobilitási programok területén. Szervezetünk egy fiatalos, nemzetközi csapattal dolgozik. 

persona1

Tevékenységünk

Tevékenységünk nagyrészt pályázatírásra, pályázatok menedzsmentjére, pályázatfigyelésre, összpontosít. Tevékenységünk során sikerült óvodákat, egyházakat, gyerekotthonokat és árvaházakat is támogatnunk.

Célunk

Célunk, hogy partnereinkkel hosszú távú együttműködést alakítsunk ki, ennek érdekében az általunk nyújtott szolgáltatásokat minőségi alapokra és nem mennyiségire helyeztük. 

 

Szolgáltatásaink

section3icon1

Erasmus+

euflag

Az Erasmus+ az Európai Bizottság programja, amely az oktatást és képzést, az ifjúsági szférát és a sportot támogatja. Szervezetünk konkrétan a szakképzésben tanuló diákok, illetve szakoktatók mobilitási pályázataira szakosodott.
Kiterjedt nemzetközi partnerkapcsolatainknak köszönhetően hatékonyan tudjuk segíteni az érdeklődőket a mobilitási projektek területén.

Érdeklődés esetén, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a munkatársainkkal és egy egyeztetett személyes találkozó keretén belül szívesen részletezzük a program által nyújtott lehetőségeket.

section3persona1
section3persona2

Kulturális rendezvények, konferenciák, workshopok, eszközfejlesztések, tanulmányutak

Szervezetünk több civil szervezetnek, polgári társulásnak, önkormányzatoknak nyújt szakmai segítséget kisebb költségvetésű pályázatok megírásában, lebonyolításában és pénzügyi, illetve tartalmi elszámolásában. 

Érdeklődés esetén, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a munkatársainkkal és egy egyeztetett személyes találkozó keretén belül szívesen részletezzük, milyen lehetőségek adottak. 

Vállalkozásfejlesztési pályázatok

A rohanó világban a kis-és középvállalkozók számára a vállalkozásuk üzemeltetése mellett egyre kevesebb idő jut arra, hogy a vállalkozása fejlesztésére irányuló projektekben részt tudjon venni. 

Amennyiben szeretné vállalkozását fejleszteni, és ehhez keres megfelelő tanácsadást, kérem, keresse szervezetünket bizalommal.

section3persona3
section3persona4

Partnerkeresés

Pályázatához külföldi együttműködő partnereket, szervezeteket keres?  Ebben is segíteni tudunk, kérjük, keresse bizalommal munkatársainkat!

Pályázataink

A kárpát-medencei magyar fiatalok szerepe az EU-ban

1

A rendezvény megvalósításának ötletéhez az alábbi konkrét példák vezettek:

– a fiatalok inaktivitása 
– az információhiány 
– a fiatalok mobilitási hajlandóságának csökkenése
– elvándorlás a fejlett nyugati országokba

A rendezvény konkrét célkitűzései: 

– az EU-ban lévő ifjúsági problémák megvitatása 
– a fiatalok mobilitási kedvének növelése 
– a fiatalok szellemi potenciáljának növelése
– nemformális tanulás műhelymunkák segítségével a fiatalok önbizalmának, kezdeményezőkészségeinek növelése
– az ifjúságot érintő hasznos információk átadása
– az ifjúság érdekképviseletének lehetőségei

Fontosnak tartottuk, hogy a problémákat és lehetőségeket közvetlenül EU-s parlamenti képviselővel is meg tudjuk vitatni, ezért a műhelymunkánkon Csáky Pál, az MKP EU-s parlamenti képviselője is részt vett.

A rendezvény általános célkitűzései voltak:

– kárpát-medencei ifjúsági kezdeményezések létrejöttének támogatása 
– a szabadidő hasznos kihasználása
– az identitástudat megőrzése és megerősítése 

 

Témakörök:

– sikeres ifjúsági kezdeményezések és mobilitás programok az EU-ban
– a kárpát-medencei ifjúság helye és szerepe az EU-ban
-az ifjúsági kezdeményezéseket és programokat támogató pályázati rendszerek bemutatása
– napjaink ökológiai problémái
– környezetvédelem és a megújuló energiaforrások felhasználása
– tapasztalatcsere nemzeti és nemzetközi szintű kulturális és hagyományőrző programok szervezése

Támogató:

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

bga_alap_logo

Történelmünk és kultúránk nyomában határon innen és túl

2

Szervezetünk célja a megalakulása óta nemcsak az oktatás, felnőttképzés volt, hanem a széles régió kulturális életéhez való hozzájárulása is. Hiányosságokat fedeztünk fel a kulturális-történelmi örökségek ismereteinek területén, ezért a pályázat segítségével egy aktív körúton belül mutattuk be az érdeklődőknek több utazás során a széles régiónkban, határon innen és túl rejlő természeti- kulturális-történelmi kincseket /főbb állomások: Dobóruszka, Nagyszelemenc, Szirénfalva, Lelesz, Borsi, Sátoraljaújhely, Sárospatak/. Véleményük szerint ez nagyban erősítette a résztvevők identitását, magyarságtudatát.

Támogató:

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

bga_alap_logo

TRENDITION - Öltözködés határok nélkül

3

Öltözködés határok nélkül

Rövid név: TRENDITION
A projekt azonosító száma: FMP-E/1901/4.1/023

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Támogatási program: Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program

Vezető partner: Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Szlovákiai partner: Ignis plus, n.o.

A pályázat teljes költségvetése: 46 761,88 EUR

Európai Regionális Fejlesztési Alap hozzájárulása 39 747,60 EUR

Megvalósítási időszak: 2020.09.01 – 2021.08.31
 

A projekt megvalósításának célja egy olyan tervezőket, alkotókat összefogó közösség kialakítása, akik a népművészeti hagyományok őrzésével, a nemzeti viseletek továbbvitelével, a mai kor elvárásainak megfelelő és hordható ruhák, cipők, kiegészítők készítésével foglalkoznak magyar és szlovák oldalon egyaránt.

A projekt során egy közös online szakmai program keretében a bevont művészek és alkotók megismerhetik egymást, egymás munkáit, kínálatát, technikáit, tapasztalatait.

A projekt keretén belül létrehozunk egy színpadi produkciót, mely alkalmas a mozgalom szellemiségét kifejezve, annak további népszerűsítéséhez, szlovák és magyar rendezvényeken a megújuló magyar és szlovák öltözködéskultúra igényes módon történő bemutatására. Elkészül egy nagyfilm, amely nagy nyilvánosság előtt is bemutatásra kerül.

A színpadi produkciót olyan rendezvényre visszük el a szlovák oldalon, ahol az alkotók egy kiállítás keretén belül is bemutathatják termékeiket.

Egerben egy állandó és Kassa megyében egy ideiglenes kiállítói térben kerülne bemutatásra a projektben résztvevő alkotók terméke, hogy minél szélesebb rétegben elindítsunk egyfajta tudatformálást, melynek lényege, hogy a hagyományok nemzetiségtől függetlenül akár a mindennapi öltözködésünk részévé válhatnak.

A projekt keretében készül el a mozgalom szellemiségét tükröző prospektus, melyből megismerhetik az alkotókat.

További információ a projektről: www.trenditional.eu

image0

A projektalapú oktatási módszerek a közgazdasági szakmai képzésben

4

Oktatási projektek a szakképzésben a munkaerőpiaci igényekhez igazodva – avagy a projekt alapú tanulási módszerek alkalmazása a közgazdasági oktatásban

A projekt azonosító száma: 2021-1-HU01-KA210-VET-000027191

Koordinátor: Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum (HU)

Partner: Ignis plus (SK)

Projekt egyösszegű támogatása: 60.000 euró

Projekt időtartama: 2021.11.01 – 2023.05.01. 18 hónap

 

Cél:

  • Egy olyan innovatív oktatási program kidolgozása a közgazdasági ágazat vállalkozási és ügyviteli ügyintéző képzés területén, amely az európai gazdasági munkaerőpiac igényeit is figyelembe veszi.
  • Két olyan tréninget is szervezünk, amelynek keretében 15 fő oktatót (10+5) vonunk be a kidolgozási tevékenységbe.
  • A tréning keretében az oktatók megismerkednek a projekt alapú módszerekkel, konkrét példákat kapnak a megvalósításra, sőt ők maguk is projekten fognak dolgozni a tréningek alatt
  • Olyan anyagokat, foglalkozási terveket dolgoznak ki, amely a tananyagot projekt alapon dolgozza fel, és minden projekthez hozzárendelik a tanulási eredményeket.

 

Célcsoport:

  • Közvetlen célcsoport a közgazdasági intézmények oktatói
  • Közvetett célcsoport a közgazdasági intézmények tanulói
  • A foglalkozási tervek olyan módszertanokat alkalmaznak, amelyeknek az alapja a csapatmunka, hiszen a sikeres munkavállaló jól kommunikál, képes csapatban dolgozni, jó a problémamegoldó képessége.
  • A jelenlegi közgazdasági oktatási rendszer alapvetően frontális módszert alkalmaz, amelynek következtében a diákokban nem alakulnak ki azok a képességek, amelyek szükségesek lennének a vállalkozások számára.

 

Szellemi termékek:

  • Alapötlet: vállalkozás életéhez köthető tevékenység komplex áttekintése
  • Vállalkozási-ügyviteli ügyintéző képzés
  • A szakma Európai Képesítési Keretrendszer szerinti szintje: 5
  • 5 db képzési terv (angol, magyar, szlovák nyelven)
  • Minden képzési terv 10 foglalkozási tervet tartalmaz
  • A foglalkozási tervek egyenként 45 perces időintervallumot ölelnek fel
  • Alapvető módszerek: team munka, kutatómunka, önálló feladatmegoldás, tanári magyarázat, szemléltetés
  • Mindezt digitális platformok alkalmazásával

 

Projekt weboldala:

https://ttajben.wixsite.com/pat-co

VIA CARPATIA - logó

Elérhetőség

Cím:

Ignis plus, n.o.
Ruská 87
076 77 Ruská
Szlovákia

Elérhetőségeink:

Regisztrációs szám:     45745439 
Adószám:                      2120126624
PIC:                                 
931744753
Tel.:                                 
+421 908 710 161

logo_new BIG

Ing. Bodnár Edina

Alapító – igazgató

tothova.edina@gmail.com

Ing. Szaxon Klaudia 

Irodavezető 

ignisplus2015@gmail.com 

Ing. Gecse Annamária 

Projektkoordinátor

gecse.ignisplus@gmail.com

Bc. Molnár Zsuzsanna 

Projektkoordinátor

zmolnar.ignisplus@gmail.com

DrJur. Molnár Hajnalka 

Projektkoordinátor

molnar.ignisplus@gmail.com

On this website we use first or third-party tools that store small files (cookie) on your device. Cookies are normally used to allow the site to run properly (technical cookies), to generate navigation usage reports (statistics cookies) and to suitable advertise our services/products (profiling cookies). We can directly use technical cookies, but you have the right to choose whether or not to enable statistical and profiling cookies. Enabling these cookies, you help us to offer you a better experience.